Cservenyák Katalin blogja

Valamit vitt a víz

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDF | Nyomtatás |

Cseka blogja

2010. október 20. szerda, 21:21

Ma le kellett engedni a sóstói élményfürdő kinti medencéjének a vizét, mert valaki belepiszkolt. Konkrétan oda végezte el a „nagydolgát”. Az eszem megáll!

Bővebben: Valamit vitt a víz

 

Telefon

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDF | Nyomtatás |

Cseka blogja

2010. október 14. csütörtök, 13:09

Van két mobilom, az egyikről néha felhívom magam. Jó tudni, hogy az ember hiányzik valakinek.
Hagyom, hogy hosszan kicsöngjön, aztán kinyomom.
Magamnak nincs mit mondanom.

 

Éppen érthető...

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDF | Nyomtatás |

Cseka blogja

2010. szeptember 07. kedd, 14:02

Az OBI építésének áldozatul esett, védett, százéves fehér nyár, aztán a Gólya (ABC) hozta tarolás után nincs abban semmi meglepő, ha a zemberek már akkor sem hiszik, hogy nem lesz fakivágás, ha az illetékes ezt mélyen a szemükbe nézve mondja. Lám, csak elpöttyintette valaki, hogy kivágják a Szent István utcai védett fasort (amiből egyébként tényleg nagy botrány lenne, tán Brüsszelig elhallatszana), s már futótűzként terjed a városban, hogy mentsük meg. Miközben fakivágásról szó sincs, a szakember cáfol.

Bővebben: Éppen érthető...

   

Nem szeretnék arra ébredni…

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDF | Nyomtatás |

Cseka blogja

2010. augusztus 18. szerda, 08:53

Nem szeretnék egy reggel arra ébredni, hogy csöngetnek az ajtómon, majd azt mondják: „csókolom, meghoztuk az összegyűjtött kopogtató cédulákat, tessen szíves má’ elindulni a képviseletünkben a választáson.”
Viccesnek gondolnám én azt nagyon.

Bővebben: Nem szeretnék arra ébredni…

 

Egy mosoly

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDF | Nyomtatás |

Cseka blogja

2010. augusztus 14. szombat, 20:10

Hazafelé jöttünk ma este Rozival a sétából. Az út másik oldalán három idősebb hölgy közeledett. Már messziről méregettük egymást, gondolom, ők – már a méretei miatt – Rozit is, mert hát ő, a 34 kilójával nem egy öleb.
Csendben közeledtünk egymás felé, ők nem beszélgettek egymással – nekem meg nem volt kivel. Amikor majdnem egymás mellé értünk, elmosolyodtam, és rájuk köszöntem. Abban a pillanatban mindhárman megálltak, visszamosolyogtak, visszaköszöntek, szerették Rozit, azt mondták, látásból már ismerik.
És egy jót beszélgettünk. Kutyákról, macskákról, kertes, meg bérházról.
És mindenki vidámabban ment tovább.

   

6. oldal / 26