Cservenyák Katalin blogja

Állatkínzók szabadlábon

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDF | Nyomtatás |

Cseka blogja

2009. február 24. kedd, 22:33

Február 24.

Láttam ma egy képet a szon-on, egy olvasó küldte be. A képen egy halálra kínzott kutya látható, akit vélhetően kötéllel megfojtottak, de előtte valamilyen éles szerszámmal vágásokat is ejtettek rajta.

Én nem tudom, hová fajulhat még tovább ez a világ, amelyben lassan már semmi helye sem az értelemnek, sem az érzelemnek. Indulatok vezérlik majd minden gondolatunkat.

Ennek a szerencsétlen párának nyilván sohasem találják meg a gyilkosait, egyébként is van a rendőrségnek ezen kívül éppen elég dolga az ember-ember elleni bűncselekmények felderítésével.Ámbár úgy érzem, a két dolog összefügg. Az az ember, aki tegnap állatot kínzott halálra, lehet, holnap gyermeket molesztál vagy felnőttet ver.Hiába hoztak törvényt, mely az állatokat védi, egyetlen olyan esetről nem tudok, amikor egy feljelentés eljutott volna odáig, hogy az ügyben ítélet is születik. Hirtelen három olyan eset jut eszembe tavalyról, amikor még a tettes is ismert volt: Kállósemjénben egy alkoholista egy olyan kutyust ütött-vágott félholtra baltával, akinek idős gazdája nem sokkal előtte meghalt, a rokonok pedig elfeledkeztek gondoskodni a hűséges ebről, aki azután is ott kóborolt volt szerető gazdája portája körül. A kocsmába igyekvő szomszédot(?) azonban ez annyira zavarta, hogy szerszámot ragadott. Majd miután a kutyával majdnem végzett, a kocsmában eldicsekedett hőstettével. Járőröző rendőrök figyeltek fel valamelyik város határában arra, hogy két ember zsákokat csapkod a fák törzséhez. Amikor a zsákok száját kibontották, kiderült: kiskutyákat rejtenek, akiktől így akartak tartóik megszabadulni. Emlékszem még egy öregemberre, aki Gergelyiugornyánál a Tiszába akarta lökni házőrzőjét, de úgy, hogy a nyakába követ is kötött. Amikor rajtakapták, azzal védekezett: nem tudta, hogy bűncselekményt követ el.

Hát, ez az. Meg sem fordul a fejében az illetőnek, hogy az állatkínzás, amit csinál, egyébként Magyarországon büntetendő cselekmény. Mégis teszi, teheti, mert a mai napig egyetlen olyan bírósági ítéletről nincs tudomásom, hogy a hatályos törvények értelmében 2-3 évre leültettek volna valakit állatkínzásért.

Nem is fognak.

 

Alma a fal alatt

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDF | Nyomtatás |

Cseka blogja

2009. február 23. hétfő, 21:55

Február 23.

 

Azt én sosem értettem, hogy mit szimbolizál Nyíregyházán az alma. Az egy dolog, hogy Szabolcs az alma hazája, de hogy nem Nyíregyházán terem belőle a legtöbb, az tuti.

Nagyiék Vécsey utcai kertjében például két almafa állt (egyet akkor ültettek, amikor én születtem, egyet meg akkor, amikor a húgom. A harmadiknak nem jutott hely, pedig a kishúgom után következett két unoka, pontosabban nekünk unokatestvér.) Kállósemjén határában viszont volt annyi almafájuk a nagyiéknak, hogy az csak na. Az egész család fellélegzett, amikor végre eladták.

Mindez arról jutott eszembe, hogy tavaly év végén jókora, bronzból készült alma pottyant a Jókai térre. Szép az alma, méretes is, csak szerintem rossz helyen áll. Ráadásul nem biztos, hogy jó volt az időzítés, mert a tavalyi év nem a legszebbek között marad majd meg a szabolcsi almatermesztők emlékezetében. A tavalyi az almaháború éve volt.

Szerencsétlen egybeesés, mert Tóth Sándor szobrászművész kitartó volt, nem adta fel, majd tíz évig kerülgette műtermében a gipszből elkészített almát, míg végre sikerült meggyőznie az illetékeseket arról, hogy ezt az érett gyümölcsöt bronzba kell öntetni. Igaz, ő hajdan a római katolikus templom elé szánta a műalkotást. Érdekes módon az akkor szóba sem jöhetett (szerintem se, akkori ízlésem is tiltakozott ellene), majdhogynem szentségtörésnek számított, pedig ha most megkérdeznénk az embereket, tízből tizenketten biztosan azt mondanák, hogy százszor inkább az alma illik a templom elé, mint az a bádogszörny, amit még a tervezőjének sincs bátorsága névvel vállalni.

Most már mindegy, ezen változtatni nem lehet, de szerintem az alma attól még akkor sincs jó helyen. Kirakták a Jókai tér szélére, oldalra, szinte a fal tövébe, majdhogy be nem dobták a gyógyszertár ablakán (jó, ez túlzás). Körbe sem lehet járni. Csak tipegve, óvatosan, mert keskeny a járda, fűre lépni tilos, onnan lelépni meg nem tanácsos, mert a Hősök teréről erre járnak el az autók.

Ha engem megkérdeztek volna (de nem kérdeztek, mert nem vagyok abban a helyzetben), akkor én a betonplacc közepére pottyantottam volna, csak úgy, „csupaszon”.  Az almának ez a letisztult formája ugyanis arra csábít, hogy megérintsem, körbejárjam, végighúzzam a kezemet az oldalán. Sokszor elképzeltem már, hogy gyerekek szaladnak az alma mellett körbe-körbe, kis kezükkel érintik az alma oldalát, amely attól egy csíkban egyre fényesebb lesz, olyan, mint a szalagos fánk. S ahogy nőnek a gyerekek, egyre szélesebb lesz az a szalag az oldalán.

Két éve Egyiptomban én is ott lépdeltem a különböző nációkhoz tartozó turisták sorában, miután én is elolvastam, hogy a posztamensen álló bronz skarabeus szerencsét hoz. Ehhez már nem tudom, hányszor kellett körbejárni, és minden körben meg kellett érinteni a hátsóját.

Hogy annak milyen fényes volt a segge!...

Na, erre utaltam én az almánál.

 

 

Származási hely

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDF | Nyomtatás |

Cseka blogja

2009. február 23. hétfő, 21:00

Február 5. 

Újgazdagnak látszó asszony válogatott mellettem a Sparban a zöldséges standnál. Már éppen kosarába akarta rakni a dobozos zöldpaprikát, ami egyébként roppant kedvező árán kívül még karakteres megjelenésével is kellette magát, amikor eszébe jutott, hogy megnézze a származási helyet.

Marokkói – mondta meglehetős ellenszenvvel, és máris nyúlt a valamivel drágább, spanyol paprikáért.

Én megvettem a marokkóit, miközben azon gondolkodtam, újgazdagné vajon mit eszik Marokkóban, ha éppen oda szól a last minute-je.

Nyilván otthonról csomagol kaját, mint öreg ismerősöm, aki büszkén mesélte: tunéziai nyaralására a repülőn vitte magával itthonról a napi egy sörét, amit – roppant leleményesen – a legalacsonyabb fokozatra állított klíma mellé állítva hűtötte fogyasztásra alkalmas hőmérsékletűre.

Élni tudni kell!  

   

Részvét

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDF | Nyomtatás |

Cseka blogja

2009. február 23. hétfő, 20:58

Január 24. 

Hónapok óta ugyanazon a helyen kéreget a Búza téri piacon egy idős férfi. A parkolóóra mellett álldogál, és azzal hívja fel magára a figyelmet, hogy csendesen motyog maga elé. Többször megpróbáltam már rábeszélni, menjen valamelyik hajléktalanszállóra vagy nappali melegedőbe. Ő elmondja az ellenérveit, én megváltom a jegyemet és ennyiben maradunk. Pénzt eddig még sosem adtam neki.

Szombaton valamiért mégis megesett rajta a szívem, és egy húszast nyomtam a markába.– Most csak ennyit tudok adni. Most már nekem sincs munkám – tettem hozzá magyarázatképpen.

Egy pillanatig úgy láttam, hogy az ember arcán átsuhan valami részvétféle.

   

26. oldal / 26