Informatika és féltudás

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail

irományok - tanulmányok

Féltudású az, aki nem kételkedik

Dr. Daragó László

Az informatikához érteni elvárás lett manapság. Tapasztalható, hogy a focihoz és az informatikához mindenki ért, sőt általában jobban, mint az azt művelők. Valamikor, a régi szép időkben, hatásos volt kapásból felsorolni az Aranycsapat tagjait.

Mivel manapság kishazánkban a foci nem igazán téma (már az is főcím, ha a külföldre szegődött focistáink egyik-másika gólt rúg), az informatika az Internetnek köszönhetően mindenki számára kézzelfoghatóvá vált. Sokan szólnak hozzá, nyilvánítanak vélemény, minősítenek. Ez így helyes. Nagyon sok jó dolog születik abból, amikor sok ember sok szempontból véleményt alkot, értékel, javasol. A brainstorming gyakorlata előre visz. Reméljük, mindig van olyan, aki ezeket a hozzászólásokat szintetizálja, és összerakja belőle az aktuális igazságot. Ő az, aki befogadja a más véleményét szemben azokkal, akik hirdetik saját igazságukat.

 

Az információ fogalma

Egy konferencia ebédszünetében informatikát oktató professzorokkal történt diskurzus során szóba került, milyen sok téves ismerettel, féltudással lehet találkozni az informatikát művelők, s ami rosszabb, az azt oktatók között. Ezek a nem fontos dolgok fontosnak titulálása, fogalmak félreértelmezése, rutin tevékenységek ideologizálása.

Az egyik ilyen tévhit, amikor a „Bevezetés az informatika alapjaiba”, „Általános informatikai ismeretek”, „Informatikai alapismeretek”, stb. nevű tantárgyak kezdetén megpróbálják definiálni az információt. Már az is gyanús, amikor egy tantárgy a „Bevezetés a jóégtudja alapjaiba” címet viseli. Ebből tudható, hogy az alapok megközelítéséről lesz szó, de ott is csak az előjáték zajlik majd le (jó esetben). Ilyenkor fogadni lehet arra, hogy a tantárgy meghirdetője féltudású. Ezzel semmi gond nem lenne, ha nem buktatna a végén. Ekkor valami féltudásbeli túlkompenzációról beszélhetünk. Aki efölött szemet huny, pedig felel a képzésért, annak lelke rajta.

A jó tanár szintetizál, együtt él a diákjaival. Befogadó, közben átad valamilyen tudást. Mondom, tudást. Nem ám csak követel, pattogtatja az ostort, elvárja, hogy szó szerint visszamondják az általa idézett szöveget. Láttam már olyan főiskolai oktatót (szándékosan nem tanárt írok), aki az asztal alatt tartott cetliről sandán ellenőrizte, hogy tényleg azt a hat sort mondja-e fel a diák, ami a tananyagban szerepelt. Mert, hogy ő sem tudta fejből. Biztosan nagyon fontos lehetett.

A katedra nem szószék. Aki oktat, alázattal tegye. Kihirdetheti a maga igazságát, de ne a Tízparancsolat formájában adja elő.

A tanárnak illik többet tudnia a témáról, mint ami a tananyag. Illik kutatnia, hozzáadni a tudás halmazához. Elvégre is, törvényi kötelezettsége a tudományos munka, a publikálás, a kutatás. Egy kutatónak kötelessége a kételkedés. A butaság első és legalapvetőbb tünete a kételkedés hiánya. Aki csak a maga igazságát fogadja el, biztos a dolgában. Ilyenkor beszélünk féltudásról. A féltudás hazánkban általános és elfogadott ezidőtájt.

Az ilyen tantárgyak művelői szokták az elején kezdeni a dolgokat, és innen megcélozni a végét. Fontos tudni, hogy egy informatikai rendszer nem úgy készül, hogy elkezdem az elején és befejezem a végén. Aki viszont csak oktatja ezt a műfajt, honnan tudná, hogyan szokták ezt csinálni?! Tehát, ha asztalos tanulókat oktatok, először azzal kezdem: ez a fa. Ha lakatosokat: ez a vas. Ha pékeket: ez a liszt. Na, ezért terjedhetett el a szokás azzal kezdeni: ez az információ.

Ezzel az erővel az orvostanhallgatóknak 5 év elmenne az élet fogalmának tisztázásához, a fizikusoknak a kölcsönhatás értelmezéséhez – ami persze már nem harmonizálna az orvosok élet definíciójával. A matematikusoknak a pont, valamint illeszkedik értelmezésével kellene pár évet eltölteni, közben pedig a mobil telefonok hallgatnak, a vakbelek gyulladtak, az autók pedig nem indulnak.

 

Az információ fogalma

Tehát: az információ. Néhány példa a legvadabb – egyébként államvizsgákon visszavárt definícióból.

-         kódolt adat

-         értelmezett adat

-         újdonsággal bíró adat

- A kódolt adat circulus vitiosus. Meg kellene magyarázni a kódolást, az adatot, és ezekből levezetni a fogalmat. Ez alapvetően hibás, ezért nem is érdemes időt vesztegetni rá, aki ilyet tanít, fotózzák le.

- Értelmezett adat: érdekes szóösszetétel, állítólag egy példa magyarázza: „A Béla szerbül fehéret jelent, ezért nem csak egy név.” Tehát egy adat, ami a Béla, értelmezhető fehérként is. Szerbül. Tehát, Béla egyben fehér is. Ha az. Maori nyelven Béla azt jelenti: a lány, aki szeret hideg vízben hajat mosni. Ha ezt összeadjuk: Béla egy lány. Béla nem kopaszodhat meg, mert akkor hogy mos hajat? Eddig még csak megszabályoznánk a Béla nevű hajasbabákat, de a nepáli ajcsákó nyelvjárásban Béla neve meghághatatlan hegyet jelent. A Bélák érdekében itt befejezem az értelmezést.

- Újdonsággal bíró adat: egy újszülöttnek minden vicc új. Akkor az információ = vicc. Ez a tévhit a legmakacsabb. Kár, hogy a sajtó műfajait keveri a féltudású. Megkérdezném az előadót, mi a neve. Mondjuk, Béla. Ha ezt most hallom először, akkor – szerinte - információ. Nekem új. Ha neki is, akkor Herr Alzheimer is részt vesz a társalgásban. Ha még egyszer megkérdem, mert ugyan tudom, de nem vagyok biztos benne, akkor ez most információ lesz?

Ezek csak a legdurvább félreértelmezések. Félre ne értsük, házi használatra bárki olyan definíciót használ, amit akar. Ilyen lehet a „hogyan mondjuk - hogyan írjuk” párosítás: Úgy írjuk, hogy özv. Kovács Béláné, de úgy mondjuk, hogy Nagyi.

De miért is kell definiálni az információt az informatika oktatásánál? Ez annak fontos, aki önmagával szeretné tisztázni: mi a túróról is kell nekem beszélni? És itt a tanítás, az iskola befelé fordul, horkant egyet (talán szellent is), mert önmagáról kezd szólni. Azért van a kredit, hogy kiteljen az esztendő, aztán a diploma, ezeket meg órai jelenléttel ki kell (illik) tölteni, hát tegyünk úgy, mintha… Már megint a féltudás. A magyar felsőoktatásban nem a tandíj a legnagyobb probléma, hanem a retardált oktatói gárda. Aki itt dolgozik az vagy megszállott, vagy nem élne meg a tudásával piaci körülmények között. Honnan veszi a bátorságot valaki, hogy információ technológiát tanítson, miközben életében egyetlen szoftvert sem készített, amire a piac vevő lenne? Eszembe jutott pár történet a programozni nem tudó szoftvert oktatókról, de ez tényleg egy másik történet lenne.

Mit várunk a felsőoktatástól, amikor főiskolai szinten lehet az a vizsgatétel, hogy hány gomb van a billentyűzeten? Megjegyzem, az ilyen „oktatótól” szoktam megkérdezni: szerinte miért van az a Scroll Lock feliratú gomb? Ezt ugyanis mindenki látja a billentyűzeten, néha még meg is nyomja. Nem, nem lámpakapcsoló, bár egy LED jelzi az állapotát. Legyen a Scroll Lock funkciója a közönség által beküldendő megfejtés!

Visszatérve az információ definíciójához; legalább annyi esze lehetne a mindenképpen definiálni akaróknak, hogy nem explicit, hanem implicit formát használnak.

Magasra feladott labda, hogy a sok zöldség után megmondjuk az igazat, és definiáljuk az információt, mint olyant. De nem tesszük, mivel nem az ezaztánjólmegmondta a cél, ráadásul besorolnánk magunkat a bölcselkedő féltudásúak közé. Majd mindenki eldönti, hogy mit ért alatta, de a legfőbb érv a nem definiálás mellett az, hogy nem kell definiálni. Egész jól elvagyunk anélkül is. Egyetlen levelező szoftver sem írta még ki a felhasználónak, hogy „Jó, jó. Elküldöm ezt a levelet, de előbb pontosan határozd meg számomra, mi is ennek a levélnek az információ tartalma.”

 

Informatika-számítástechnika

 

A nyolcvanas években nagy szó volt, ha valaki számítástechnikával foglalkozott. Hiába, már nem volt burzsoá tudomány, ahogyan annak idején a Nagy Sztálin minősítette. Megjelentek a HT1080, Primo, Commodore „mindenki számára elérhető” gépek, otthoni felhasználásra is elérhetővé váltak az információtechnológia ezen újdonságai. A főkönyvelők idegenkedtek (vajon miért?), a raktárosok megszerették, a titkárnők imádták. A programozó a cég kedvence lett, a sámán szerepét kapta meg. Szép idő volt.

A kilencvenes évekig megvolt ez a felállás, amikor azonban egy rendszerváltozásnak nevezett (utólag már világosan láthatóan, programvezérelt-) folyamat szabadult ránk. Akkorra már mindenki utálta a fennálló rendet, mert úgy vélték, pártállami, kontraszelektált sógor-koma-rokon kapcsolatokból táplálkozó vérszívók irányították országot – kivéve, persze, magukat a szúnyogokat, - különösen vidéken nőtték ki magukat a kiskirályok, akik a hat elemi mellé már doktori címet is kaptak, csemetéik pedig elsöprő lendülettel vettek minden akadályt, ami a karrierjük elé állhatott. (De aztán jött a rendszerváltás, és azóta sokan úgy vélik, hogy ugyan többpárti, demokrata, de kontraszelektált sógor-koma-rokon kapcsolatokból táplálkozó vérszívók irányítják az országot, és különösen a vidéken növik ki magukat a kiskirályok, akik a hat elemi mellé már doktori címet is kapnak, csemetéik pedig elsöprő lendülettel vesznek minden akadályt, ami a karrierjük elé állhat.)

Az addig számítástechnikus beosztásban fellépő szakemberek a változás kényszerében átnevezték magukat: informatikusnak. Hogy ez miért jobb, mint a számítástechnikus, egyelőre rejtély. Talán az elnevezés angolszász hangzása sikkes? Mert elegánsabban hangzik meginni egy drinket, mint egy felest? Azért csak menőbb a fíling a póver, mint a graftyinka nemde? Megjegyzem: az angol nyelvterületen nincs az informatikusnak megfelelő kifejezés, pedig negyven évvel korábban kezdték ezt a szakmát. Ez is következménye a jövevényszavak féltudásúak általi oda-vissza fordítgatásának.Aki három lépésről meg tud különböztetni egy pécét egy húsdarálótól, már informatikus. Különösen unokaöccsök között van sok ilyen. Kapnak is sok-sok jól fizető megbízást a köz érdekében.

Aprócska hibának tűnik, hogy a számítástechnikus angolra fordítva nem informatikus. Az egy másik szakma. Míg az informatikus azoknak az adatoknak a tárolásával, átalakításával, előállításával, továbbításával törődik, amik valamely tevékenység sikeres végzéséhez szükségesek, a számítástechnikus ezen tevékenység technikai támogatásával illik, hogy foglalkozzon. Akkor mi is a különbség? Vegyük elő a jó öreg Marxot (nem a Kommunista kiáltványt, hanem a Tőkét) és emlékezzünk: mi is az a bizonyos tárgya a munkának? Ahogyan nem minden igaz, amit kinyomtattak, ugyanúgy nem minden ostobaság, amit korábban tanítottak. Ráadásul a hardver-szoftver-orgver hármasból az utolsóról általában még nem is nagyon hallottak ezek a hölgyek /urak, pedig az informatikus elsősorban ezekkel foglalkozik ám. Az egyik kórházban tíz év alatt nem sikerült ezt megértetnem a főigazgatóval. Egy idő után feladtam, már nem is próbálom. Amikor Max Planck tizenhat évvel az után kapta meg a fizikai Nobel-díjat, hogy publikálta az abszolút fekete test sugárzásáról szóló tanulmányát - ez az a Planck, akiről azt a bizonyos h-állandót elnevezték. A fizikai állandók mindegyike kifejezhető az e,h,c állandók ismeretében: ezek az elemi elektromos töltés, a Planck-állandó és a vákuumbeli fénysebesség értéke. - egy újságírói kérdésre azt válaszolta: meg kellett várni, amíg a korábbi nézeteket képviselő „nagy öregek” kihalnak.

Az egyik főkönyvelő egy bonyolult alkalmazást következetesen számlázó programnak nevez. Mivel számlát is nyomtat. A napokban „szakmai szemmel” megvizsgálta a számlát, és megállapította, hogy a betűk itt-ott lehetnének nagyobbak. Az, hogy rossz bankszámlaszám szerepel rajta – amit személyesen ő adott meg, így máshová fizetik a pénzt a vásárlók – nem tűnt fel neki. Én meg nem szólok, elvégre van már itt egy nagyokos, minek kettő? Viszont ha még egyszer számlázó programnak nevezi az alkalmazást, én elkezdem ajtónyitónak hívni. Elvégre szokott ajtót nyitni, nemdebár? És akkor még finom voltam, mert vannak további ötleteim is a mellesleg tevékenységgel való azonosításra.

Teszteltem egy alkalmazás fejlesztése során az informatikához való féltudás megnyilvánulását részéről. Bemutattam egy output formátumát. Ugyan semmi köze hozzá, de elvégre a cég egyik vezetője, ne mondhassa, hogy kihagyták – a következő lépés a portás véleményének kikérése lesz. Fontos észrevétele volt például, hogy a „Számlaértéket csökkentő tételek összesen” címke helyett elegendő lenne csak annyit írni, hogy „Összesen”. Amikor jeleztem, hogy már van egy „Összesen” címke a számlán 3 sorral feljebb, rávágta, hogy nem baj, mert ez végül is a számlaértéket csökkentő tételek összesenje, nem pedig a másik összesen. Az, hogy ezt nem neki, hanem a számlát kapó vásárlónak kell tudnia, nem zavarja. De miért is nem kellene a dolgot annak nevezni ami? Miért nem lehet a krumplilevest krumplilevesnek hívni?

A másik jellemző tanulság az információkezelésben a parasztvakításnak nevezett jelenség. Mond valamit, de az nem érthető kiegészítések nélkül, vagy legalább is többféleképpen érthető. Éppen ezért nem használható fel, mivel nem adja meg hozzá azokat a paramétereket, amik egyértelművé tennék. Ez a szándék egyébként nagyon gyakran beépül az információs rendszerekbe, ha a fejlesztő (vagyis az informatikus, és nem a számítástechnikus) nincs résen. Mindenki hajlamos a rendszerek fejlesztése, átalakítása során olyan komponensek beépíttetésére, ami saját hatalmát növeli, szilárdítja. Ez párhuzamosan működik az önfenntartó reflexszel, vagyis felfelé nyal, lefelé tapos. Pedig a felettesnek nem azért kellene megbecsülnie őt, mert seggnyaló, hanem azért, mert hozzáértő.

           

Az információs rendszerek önállóság: egy sima eset

 

A napokban tapasztaltam, hogy valóban igaz minden fikció, azaz a mesemondók nem kitalálják, hanem csak leegyszerűsítik a valóságot. Minden vicc, horror, sci-fi igaz, megtörtént, vagy meg fog történni. Az információkutyulás egyik régi rémtette Babilonnál történt. Sok kicsi Babilonistát ismerek. Legutóbb a Skynet feléledésének voltam tanúja. Ez az a gép, amit a Terminátorból ismerhetünk, aki kirobbantotta a háborút. Én már tapasztaltam a Skynet szárnypróbálgatásait.

A napokban be akartam jelentkezni az Internet bankomba, de azt kaptam vissza, hogy nem jó a megadott jelszó. Magamban kételkedve megadtam még a lehetséges variációkat – ugyan előtte pár órával még elfogadta a rendszer az általam először megadottat – erre végleg kitiltott sokszori jelszótévedés miatt. Amikor felhívtam a bankot, megnyugtattak: semmi probléma, adnak új jelszót – arról szó sem volt, hogy miért változott meg a jelszavam, avagy miért nem fogadja el a rendszer, ugyanis ilyenkor automatikusan az ügyfél a hülye: a hivatal nem tévedhet, a hivatalnak mindig igaza van. Akkor is, ha nem. Szóval, a bankban kérték a szupertitkos Internetes jelszavamat. Ez egy másik jelszó, amivel abban az esetben, ha nem tudom a jelszavamat, kérhetek másik jelszót. Mivel ilyen nekem nincs, felvilágosítottak: menjek be a legközelebbi fiókba, ott adnak. Bementem, adtak. Ennek birtokában másnap ismételten felhívtam a bankot, mondván: van ám szupertitkos jelszavam, kérek egy nemszuper titkos jelszavat, hogy beléphessek és elherdálhassam a pénzemet SzJA-ra, gázra és villanyra – szeretek dőzsölni. Tudni való, hogy az adó késedelmes fizetésekor az APEH arra a kifogásra, hogy éppen nem működött az átutalási rendszerem pár napig, általában megértően bólogat és csak annyit ír vissza: semmi gond, majd befizeti, ha lesz éppen annyi magánál.

A bank ügyfélszolgálata készséges volt, segít, csak azonosítsam magam: mondjam a bankszámla számom középső nyolc számjegyét. Mondanám, ha be tudnék lépni, ugyanis nem ezek azok az adatok, amiket létfontosságúnak tartva tízpercenként ismételgetek magamban. Semmi baj, mindenféle adatomat kérdve azonosított, mondta is, hogy látja, ki vagyok tiltva sokszoros jelszórontás miatt. A szupertitkos jelszavam, amit megadva feloldhatná ezt a tiltást és adhatna egy új, ideiglenes jelszót, amivel belépve azt megváltoztathatom arra, amire akarom még nem aktív. Kérdeztem: mikor lesz az? Ha a RENDSZER aktiválja. Ez úgy 3 nap. Ledobtam az ékszíjat, mint a 601-es Trabant kurblizáskor.

Viszont ha már így összeakadtunk, a telekódos jelszavam megadásához kérne még pár adatot tőlem, hogy rögzíthesse a RENDSZER-be. Elmondtam az adatokat, majd megemlítve, hogy ha már ilyen jól elvagyunk egymással, panaszt tennék az ügyintézés és a rendszer lassúsága miatt, ugyanis 3 napos határidő az Internetes bank korszakában nem tűnik kapkodásnak. Kért fél perc türelmet, amikor elhallgatott a telefonja, majd újra bekapcsolódott és közölte, nem tudja rögzíteni a panaszomat, mert nem tudott engem azonosítani. 

Másnap ismét felhívtam az ügyfélszolgálatot – előtte mély légzés, jógagyakorlatok, az ügyfélszolgálat-csakra csúcsra járatása. Elmondtam hogy mi a bajom 3 napja, amikor közölte az ügyintéző, hogy azért nem aktív a szupertitkos jelszavam, mert nem aktiváltam. Kérdésemre, hogy azt hogyan kell, elmondta, roppant egyszerű, csak el kell küldenem egy rövid üzenetet egy megadott számra. Velem ezt a két adatot felejtették el eddig közölni: milyen számra, és mit. A bank állítólag rám várt, én meg a bankra. Ez nyilvánvalóan egy balilonista trükk a Skynettől. Azt is elmondta a kisasszony, hogy látja, le van tiltva a hozzáférés sokszoros jelszórontás miatt.

Dialógus:

-         Feloldaná a tiltást?

-         Hát persze.

-         Küldene új, ideiglenes jelszót?

-         Ha megadja a szupertitkos jelszavát.

-         Aktív már a szupertitkos jelszavam?

-         Nem.

-         Aktiválná?

-         Persze.

-         Akkor most már ad ideiglenes jelszót?

-         Persze.

-         És tegnap a kolleginája miért nem tette velem ugyanezt?

-         Nem tudom.

Erről jutott eszembe a vicc a medvéről, a nyusziról és a halállistáról.

Az erdőben elterjed, hogy a medvének van egy halállistája. Kérdi a róka a medvét:

-         Te medve! És én rajta vagyok a halállistádon?

-         Rajta bizony, róka!

A róka családostól emigrál az erdőből.

A farkas is megkérdi:

-         Medve koma! És én rajta vagyok a halállistádon?

-         Rajta bizony!

A farkas hanyatt homlok elrohan, azóta sem látta senki.

Jön a Nyuszi:

-         Macikám! Én rajta vagyok a halállistán?

-         Rajta bizony, Nyuszi!

-         És nem húznál le róla?

-         Miért is ne!

 

 

 

Végül is, ideiglenes jelszavam birtokában beléptem a RENDSZERBE és kezdeményeztettem a megváltoztatását arra, amiről meg voltam győződve, hogy a jelszavam volt, és ami miatt kezdődött az egész kalamajka. A RENDSZER ezt írta ki: „Nem engedélyezett újból megadni az Ön korábbi jelszavát.”

Ez csak a Skynet műve lehet. Már csak idő kérdése, hogy feltűnjön a Terminátor.

Hozzáteszem, hogy ezután félórával a másik bankszámlám hozzáférése lett elérhetetlen „rossz jelszó” miatt…

 

Végül

Amikor kórházi információs rendszerekről tartok előadást, bele-beleszövök néhány érdekes esetet a mai gyakorlatról. Minden cég úgy árulja a szoftverét, hogy az a legjobb az alkalmazónak (minden cigány a maga lovát dicséri a vásárban).  Elmesélek nekik eseteket, amikor eleve alkalmatlan rendszereket telepítenek, amikor csak azt nem kérdezik meg a használhatóságról, akinek majd használnia kell. Eseteket ismertetek, amikor a rendszertámogatás elégtelen volta előre látható volt. Olyan eset is van, amikor pontosan lehet tudni, hogy mennyi pénzzel tömték ki a döntéshozók zsebét. Vicces volt, amikor egy ismert szállító arról panaszkodott, hogy ők többet ígértek, mint a konkurencia, de azok egyből odaadták készpénzben a kórházigazgatónak a jattot, ezzel meg is nyerték a versenyt.

Látom a hallgatókon a hitetlenkedést... Azután elmennek kórházi gyakorlatra, és a beszámoló leadásakor annyit mondanak: „Tanár úr! Az semmi! Ha tudná, mi folyik?!”. Megnyugtatom őket: tudom.

Végül is, az informatikához mindenki ért. Vagy mégsem?

 

 

 

Hozzászólás

Név:
Weblap:
Tárgy:
Hozzászólás: