Mindent papírozzuk le!(?)

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDF | Nyomtatás |

Cseka blogja

Amióta hallottam, hogy létezik a diszlexiának egy „gyenge változata”, amelytől azok szenvednek, akik egy kérőlapot sem képesek rendesen kitölteni, egyre inkább úgy érzem, hogy nekem az van.

 

A hideg futkos a hátamon, amikor egy űrlapot tesznek elém, és azt várják, hogy olvashatóan, hibátlanul töltsem ki, áthúzgálások nélkül. Amikor még ott is kérik tőlem minden személyes adatomat, ahol több információt tartanak rólam számon, mint amennyit én tudok magamról.

Frászt kapok akkor is, amikor egy kérdésre szóban is választ kaphatnék, vagy adhatnék, mégsem úgy van, írjam le, vigyem be, küldjem el, adjam le, várjak a soromra.

Utálom, ha olyan kérdésekre kell értelmes választ adnom, amelyeket magyar szavakból raktak ugyan össze, de maguk a mondatok olyanok, mint a facebookon a „bing fordítás”: se a ragok nem stimmelnek, se a szórend, se a tartalom. A nyomtatvány kitöltéséhez tartozó, több oldalas magyarázó segédanyag pedig apró betűstől mindenestül rendre arról győz meg, hogy a kérdőív összeállítói sem voltak egészen biztosak abban, hogy érthetően fogalmazták-e meg azt, amire kíváncsiak. Vagy: éppen ezekben a több tíz oldalas, apró betűs mellékletekben („majd otthon át tetszik nézni figyelmesen, de addig is szíveskedjék itt aláírni”) papírozza le magát a szolgáltató/partner/bank, stb., hogy az ügyfélnek még véletlenül se lehessen igaza bármiféle jogvitában.

Papírország lettünk. Irathegyek tornyosulnak és porosodnak az irodákban, ráadásul legalább két példányban, szép lassan véve el a helyet és mozgásteret a dolgozóktól. Lassan tovább tart valamit lepapírozni, mint effektíve elvégezni, megcsinálni egy munkát.

Tulajdonképpen nem volna ez érdekes, ha közben nem siratnánk környezetvédelmi okból az esőerdőket. Amikor egy egyszerű szolgáltatási szerződés megkötése után hónom alatt több kiló papírral távozom, felteszem magamban a kérdést: vajon mennyi ózont termelhetett volna az a kisebb erdő, amit emiatt ki kellett vágni.

Persze, környezetvédőként mentem a menthetőt, külön gyűjtöm a papírt, hogy újrahasznosíthassák… Újabb kérdőívek, újabb, hivatalokban öt-tíz-száz évig megőrzendő iratok számára…

Pedig mennyivel szebben mutat a polcon egy könyv, mint a cukorspárgával összekötött iratcsomó! Mert abban azért megegyezhetünk, ugye, hogy az iratok megszövegezői nem éppen Mikszáthok, az akták újraolvasása nemigen nyújt szépirodalmi élményt.

Cservenyák Katalin

(Megjelent a Műsorkalauz 2015. áprilisi számában)

 

Hozzászólás

Név:
Weblap:
Tárgy:
Hozzászólás: