Radnóti-díjat kapott Lutter Imre

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail

Híres nyíregyháziak - Híres nyíregyháziak

Normal 0 21 false false false MicrosoftInternetExplorer4

Kántor Péter, Acsai Roland és Lutter Imre kapták idén a Radnóti Miklós Emlékbizottság és Irodalmi Társaság által kétévente odaítélt Radnóti-díjat. Az 1971-ben alapított szakmai díj rangját a korábbi kitüntetettek neve is jelzi: mások mellett Nagy László, Juhász Ferenc, Ratkó József, Nagy Gáspár, Kormos István és Szécsi Margit kapta meg. Valamennyi kitüntetettet korábbi Radnóti-díjasok méltatta.

A Radnóti Miklós Emlékbizottság és Irodalmi Társaság 1971-ben alapította irodalmi díját, melyet azóta is kétévente adnak át az arra érdemes költőknek, előadóművészeknek, és azoknak, akik sokat tettek és tesznek azért, hogy a magyar kultúrában fontos és megbecsült helyet foglalhasson el az irodalom és a költészet. A 2012-es Radnóti Biennálé díjátadó estjét november 30-án, a győri Zichy-palotában tartották a szervezők, a Radnóti Társaság és a Magyar Versmondók Egyesülete Győr-Moson Sopron Megyei Szervezete. Elsőként Kántor Péter vehette át Életmű-díját.

 

Kántor Péter költői hangjában, világlátásában a banális és a kozmikus, a mindennapi és a különleges, az érzéki és az absztrakt elválaszthatatlan egymástól, ekképp lesznek versei ironikusan filozofikusak, egyszerre játékosak és súlyosak. A megmentett személyesség mindig jellemezte Kántor költészetét, legutóbbi kötetében, a szeptemberben megjelent „Köztünk maradjon” nagy verseiben pedig intenzívebb, mint valaha. Megszólal a közügyek iránt is érzékeny Kántor, hogy politikai-történelmi kérdésekben is költői választ, emlékezetes verseket adjon. Ragyogó képversei, elégikus dalai, filozofikus költeményei maradandó irodalmi értékek.

1968-1973 között elvégezte az ELTE-BTK angol-orosz szakát, majd 1975-1978 között a magyar szakot. 1984-1986 között a Kortárs irodalmi folyóirat munkatársa volt. 1988-tól szabadfoglalkozású író, 1997 és 2000 között az Élet és Irodalom versrovatának vezetője. 14 kötete jelent meg. 1990-ben Wessely László-díjjal, 1994-ben József Attila-díjjal, 2004-ben Vas István-díjjal, 2009-ben Palládium-díjjal tüntették ki. A Biennálén elmondta: a díj azért is különleges számára, mert Radnóti az egyik legkedvesebb költője, Győr pedig a Műhely folyóirat és Kormos István egykori költőbarát miatt nagyon közel áll hozzá. Kántor Péter verseit a szerző mellett Popper Ferenc előadóművész, a Magyar Versmondók Egyesülete Győr-Moson Sopron Megyei Szervezetének elnöke tolmácsolta.

A fiatal írók közül Acsai Rolandot tartotta érdemesnek a kuratórium a Radnóti-díjra.

Acsai Roland ELTE BTK-n szerzett diplomát. A Szépírók Társasága, a József Attila Kör és a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének tagja. 2006-ban Zelk Zoltán-díjjal tüntették ki. Eddig négy verseskötete jelet meg. A közelmúltban ösztöndíjak segítségével hosszabb időt töltött Finnországban, méghozzá családjával, ami azért is fontos számára, mert kislányát tekinti Múzsájának. Acsai Rolandot Jász Attila költőtársa méltatta, versben.

Az irodalomba vetett munkásságáért ugyancsak Radnóti-díjban részesült Lutter Imre médiaszakember, újságíró, előadóművész. „A kultúra és a költészet mindenhol ott van. Ki-ki a maga módján fedezi fel. Azok a dolgok, amiket az ember érzékel a világból - a saját életfilozófiája, a saját élettapasztalata, a személyes kapcsolatai, gondolatai - ezek mind-mind az emberi létállapot egyes fázisa. Ha ezeket szavakkal ki tudjuk fejezni, abból lesz a költészet, ami nem más, mint az érzések ünnepi megfogalmazása” – nyilatkozta Lutter Imre, aki hozzátette, hogy Radnóti-díjasként is ugyan annyit fog tenni a hazai kultúráért, mint eddig.

A művész laudációját Kiss László rendező, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke olvasta fel. Így fogalmazott: "Olyan sokoldalú személyiséget, teli energiával bíró ambiciózus fiatalembert, művészt kell bemutatnom és méltatnom, hogy a rendelkezésemre álló idő csak egy leltárszerű felsorolást engedélyezne számomra, ha mindazt el szeretném mondani, amiben jeleskedik, és amilyen érdemeket szerzett az elmúlt évek alatt."

Lutter Imre - aki egyébként nyíregyházi - több mint másfél évtizede maghatározó szereplőjévé vált a magyar előadóművészetet, és nem utolsó sorban a magyar nyelvű versmondást összefogó és koordináló Magyar Versmondók Egyesületének. Tevékenysége révén új, korszerű dimenziókkal gazdagodott a magyar nyelvű amatőr és professzionális versmondás - a vers előadóművészete. Nevéhez fűződik a Kaleidoszkóp VersFesztivál megalapítása, amit Európa meghatározó seregszemléjévé tett. Munkája révén teremtődtek meg az Első Magyar Versszínház működési feltételei, és műhellyé szerveződve lett a magyar színházi életben, az egykori budapesti Irodalmi Színpad szellemi örökösévé. Pedagógiai munkássága, tehetséggondozó tevékenysége mellett érzékeny előadóművésznek tartják, aki kiválóan ismeri a pódiumi színpad törvényszerűségeit, hitelesen és sokoldalúan szólal meg műsoraiban, mind a klasszikus, mind a kortársirodalom művészi interpretálójaként.

Publicisztikai, szerkesztői, irodalomszervező tevékenysége is példaértékű. Saját könyvei mellett létrehozta a Kaleidoszkóp Könyvsorozatot, amelynek égisze alatt tíz kötet jelent meg eddig, az antológiák révén pedig számos, mára ismertté vált költő és író indult el az irodalmi pályán.

Lutter Imre másik nagy szereleme, a költészet mellett, az elektronikus újságírás, a televízió világa. Több csatornánál is dolgozott az elmúlt években: riporterként, szerkesztőként, száguldó riportként, kreatív producerként és igazgatóként, most pedig saját cégét irányítja. Jó értelemben vett rutinnal használja a rendezői-szerkesztői és produceri tapasztalatait, és minden alkalommal irodalmi érzékenységéről tesz tanbizonyosságot. Megújítója és szerkesztője a Magyar Versmondók Egyesülete internetes oldalainak, amelyek közül a legnépszerűbb a vers.hu átfogó költészeti orgánum. Lutter Imre kreativitást mutatja az online Versrádió megalkotása is, amelynek műsorán több száz költő, neves amatőr és hivatásos előadó több ezer verse hallható és látható. Ez a honlap két évvel ezelőtt elnyerte a Magyar Marketing Szövetség Az Év Honlapja - Különdíját.

Lutter Imre 2004-ben megkapta a "Ki viszi át a Szerelmet" emlékplakettet, 2007-ben pedig állami kitüntetésben részesült, Wlassics Gyula-díjjal tüntették ki. A kuratórium egyhangú döntése alapján ebben az évben a vers népszerűsítéséért, előadóművészi és irodalomszervező munkájáért, valamint a költészet újszerű, innovatív filmes világának megteremtéséért részesült Radnóti-díjban.

Hozzászólás

Név:
Weblap:
Tárgy:
Hozzászólás: