Felhívás – Legyen Nyíregyháza a Föld Órája Fővárosa!

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail

Nyíregyházi dolgok - Nyíregyházi dolgok

Nyíregyháza 2012-ben is csatlakozott a Föld Órája mozgalomhoz, hogy így fejezze ki elkötelezettségét a klímaváltozás elleni összefogás mellett. Március 31-én több helyszínen is lekapcsoljuk a díszvilágítást este fél kilenc és fél tíz között. A WWF Magyarország – mint az önkéntes akció főszervezője – idén először hirdette meg Magyarországon a Föld Órája Fővárosa cím elnyerésének lehetőségét. Egy évig az a magyar település viselheti ezt a címet, amelyről arányaiban a legtöbben regisztrálnak a www.foldoraja.hu honlapon március 31-én este fél kilencig.

 


Közismert, hogy az itt élők elkötelezett hívei a környezetvédelemnek és a Föld megóvásának, ezért Dr. Kovács Ferenc polgármester arra kéri a nyíregyháziakat, hogy minél többen csatlakozzanak a kezdeményezéshez. Nyíregyháza 2011-ben a Magyar Dal Fővárosa volt, 2012-ben sem szeretnénk alább adni. Legyünk a Föld Órája Fővárosa.
Regisztráljanak magánszemélyként és kapcsolják le a lakásban a világítást egy órára.
Háttér:
„A WWF Föld Órája Főváros nyertese az egész ország előtt ékeskedhet a címmel, amely jelzi, hogy az ott élők valóban tesznek bolygónkért." - mondta Figeczky Gábor a WWF Magyarország igazgatója. A nevezéshez mindössze annyit kell tennie a településnek, hogy hivatalosan regisztrálja csatlakozását a foldoraja.hu weboldalon. Ezt követően már lakosain múlik a siker! Minél többen regisztrálnak magánszemélyként is a honlapon, megjelölve, hogy mely településről jelentkeznek, annál nagyobb az esély a cím elnyerésére. A WWF Föld Órája Főváros címet az a város, község vagy falu nyeri el, amelynek arányaiban legtöbb lakója csatlakozik.
A nyertes az esemény után kerül kihirdetésre. Ezt az elismerést a nyertes település egy éven keresztül viseli és használhatja kommunikációjában, vagy akár a WWF jól ismert panda logójával egészítheti ki a település határát jelző táblákat! „

Városháza Sajtószolgálat

Hozzászólás

Név:
Weblap:
Tárgy:
Hozzászólás: