Krúdy mindent tud

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDF | Nyomtatás |

Cseka blogja

Posztumusz nyíregyházi díszpolgárrá avatják Krúdyt augusztus 20-án. Végre. Épp ideje volt már. A legkevesebb, hogy a hálás utókor tisztelettel adóz híres szülöttének. Az is jó, hogy Krúdyból kiindulva akarnak kulturális pezsgést hozni a városba.

Eszembe jutott, hogy tavaly februárban írtam valami hasonlóról a városvitára. Most ide is bemásolom.

"Milyen siralmas, hogy nálunk csak egy vasútállomáshoz közeli kocsma bír Szindbád lenni. De az a hatvanas évek óta!
... Nyíregyházának az egész városmarketingjét laza csuklóval fel lehetne építeni Krúdyra. Írásaira, zseniális receptjeire (persze főzve, tálalva), álmoskönyvére (ehhez persze kellene őt olvasni). Krúdy reneszánszát éli, tucatnyi nyelvre fordítják a könyveit, írásait, a tengerentúlon is ismerik. De ha csak a Szindbád című filmet látta valaki, vagy csak azt a jelenetet, amelyben Latinovits húslevest eszik, máris bekattan neki valami, ha Krúdy nevét hallja. (Csak zárójelben: talán két Váci-társaság is működik Nyíregyházán, olyan csapatok, amelyektől példát lehetne venni a Krúdy-emlékek ápolására. A főiskolán csendben dolgozik egy zseniális Krúdy-kutató - történetesen évfolyamtársam volt a Zrínyiben, onnan tudom - akit csak meg kellene keresni, és sziporkázna az ötletekkel.)
De nem az én dolgom a városmarketing, van erre csapat, ezért nem is megyek bele mélyebben."

Jó lenne, persze, hogy jó lenne, ha Krúdy szelleme egész évben áthatná Nyíregyháza kulturális életét. Csak körültekintően kell kiosztani a feladatokat, lehetőleg nem olyanoknak, akik évi egy rendezvényen akarják megszedni magukat. Mert bátor és sikertelen próbálkozások voltak már itt Krúdy emlékének megőrzésére. Sosem felejtem el a 7 vagy 8 évvel ezelőtti Krúdy-napokat. Októberben tartották, és abban az évben nagyon hamar beköszöntött az esős évszak. A programok egy részét el is mosta, de ez talán szerencse is...

A programsorozatot Krúdy-vacsora nyitotta a vigadóban. Ettől jobb ráhangolás nem is kell - mondanánk, de tévedünk, mert már az első este elment a kedvem az egésztől.

Ültetési rend volt, a mi asztalunknál többnyire újságírók ültek. Vacsora előtt mindenkinek járt egy pohár pálinka. Egyik kollégám később jött, és egyedül nem volt kedve inni. A férjem azonban nagylelkűen feláldozta magát, hogy majd ő iszik vele egy felest. A pincér összeráncolt szemöldökkel lépett az uram széke mögé, és egyáltalán nem diszkréten harsogta a fülébe, hogy "a másodikat már ki kell fizetni." A férjem erre higgadtan közölte: ki tudom fizetni. (Mondhatta volna azt is, hogy k.. b.., hiszen csak a mi asztalunknál többen nem kérték ki a rövid italt, de nem akarta megzavarni a pincért.)

A húsleves porból készült, vagy Maggi-kockából, még képen sem látott se velős csontot, se szelet húst. A krumpli meredt volt és hideg, a rápakolt, párolt vöröskáposzta levétől pedig lilás árnyalatú. A húsokból nem jutott mindenkinek kóstoló, a desszertet pedig eleve aki kapja, marja alapon készítették, épp ezért nem az asztalokra, hanem egy félreeső tálalóra tették ki. Akinek volt kedve tolongani, annak jutott, akinek nem, az otthon nézett desszert után.

Ekkor még nem tudtuk, de már sejtettük, hogy a Krúdy modorában vasárnapra hirdetett ebéd - melyre barátainkat hívtuk - nem volt jó választás a pesti vendégeinknek. Ettől függetlenül nem mondtuk le az asztalfoglalást. Lehet, a miénk volt az egyetlen azon a borongós hétvégén. Mindenesetre nem bíztuk a véletlenre, és megnéztük a kínálatot. A tarhonyás hús elég meggyőző érv volt amellett, hogy egy másik helyen ebédeljünk. Az viszont jó volt.

Hozzászólás

Név:
Weblap:
Tárgy:
Hozzászólás: