A végtelenül gyenge gyermek

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail

Publicisztikák - Publicisztikák

Meglepő dolgot fogok mondani: valamennyi ember potenciálisan zseni. Azonban mégsem lesz mindenkiből Einstein, Newton, Leonardo de Vinci. Mert a gének véletlen összjátéka, a családi háttér, az iskola, a felnőtt környezet nem alakul számára olyan szerencsésen, hogy kihozná belőle a legtöbbet.
Pedig a gyermeki elmének végtelenek a lehetőségei.

Olvastam nemrég egy 11 éves fiúról, aki hatéves korában azt mondta az édesapjának:
- Apa, ha felnövök, azt szeretném kitalálni, hogy a világ hogy csinálja meg saját magát.

Iskolába kerülve ez a téma nem szerepelt a tantervben, olyan kreatív tanárhoz sem volt szerencséje, aki méltó lett volna a kérdés megválaszolására. Miután a fiú rájött arra, hogy az álmai és az iskola nem illenek össze, úgy döntött: nem izgatja magát a tanulás miatt. Kirekesztette életéből az iskolát és egyre hátrébb csúszott, egészen addig, mígnem „tanulásképtelennek” nyilvánították.    

Mivel magam is három gyereket neveltem, bizton állíthatom: kevés csodálatosabb és meghatóbb, elgondolkodtatóbb, elragadóbb dolog van a világon, mint elfigyelni egy gyereket, ahogy megpróbál a dolgok mögé nézni. Ahogy megtanulja – az összpontosítástól kidugott nyelvvel – a cipőfűzőn a bokrát megkötni. Ahogy a vonaton elmélyülten tanulmányozza az idegen arcot és felteszi a világ legártatlanabb, legigazabb, legőszintébb kérdését, miszerin: ugye, te már nagyon öreg vagy?. És mindeközben úgy könyököl a térdén, hogy Rodin Gondolkodó-ja is megirigyelhetné.

Aztán jön az iskola. Millió és millió szülő, tanár és tágra nyílt tekintetű diák bízza a tanulásról, a sikerről és a boldogságról szőtt álmait az iskolákra. Az iskoláztatásra költött milliárdok (hm?) dacára sokuk számára azonban az álmok nem teljesednek be, hanem elsüppednek.
Messzire vezetne a komplex okok elemzése, de szerencsére most nem idegesítem ezzel magamat sem.

Ugye, valamennyien emlékeznek arra a pillanatra, amikor egy fényes, színes papírba csomagolt ajándékot bontogatnak? A kíváncsisággal vegyes várakozás vegyül ilyenkor az izgalommal: vajon mi van benne? A gyermekek, akik között nincs olyan, akiben ne rejlene valamiféle tehetség, is ilyen csodálatos titkok és olyan kincsek, amihez hasonlatos nincs a Földön. 
Késztetés, képesség és élvezet kell a tanuláshoz, ami nem más, mint elégedettséget okozó kaland.
Köszönet és tisztelet a jó szemű szülőknek, dacos tanároknak, makacs óvónőknek, tüneményes bölcsődei gondozónőknek… Azt kívánom nekik, hogy minél több lélekörvendeztető ajándékra, tudás-kalandorra találjanak rá, és még leljenek hozzá partnereket is!
A fiataloknak mit is mondhatnék? Lássák meg és fedezzék fel az előttük lévő lehetőségek végtelen birodalmát, becsüljék meg a segítők támogatási szándékát, elragadtatással tanuljanak, boldoguljanak és legyenek nagyon boldogok! Kísérje végig életüket siker, önbecsülés és éltető szeretet! 
Jön  a Gyermeknap, Pedagógusnap. Közel vannak egymáshoz… micsoda szimbólum! Bár összeölelkeznének! Hogy is van? Gyermek, nagyon kell szeretni téged, mert végtelen a gyöngeséged.
S álljon itt Diane Loomans-tól egy gondolatcsokor nekünk, felnőtteknek. Én elolvasván nyeltem egy nagyot. Hátha van, akinek még időben érkeznek e sorok.

„Ha elölről kezdeném a gyereknevelést,
Fenyegetés helyett festegetésre használnám a kezemet;
példálózás helyett példát mutatnék;
nem siettetném a gyermeket, hanem hozzá sietnék;
nem a nagyokost játszanám, hanem okosan játszanék;
komolykodás helyett komolyan venném a vidámságot;
kirándulnék, sárkányt eregetnék, réten kószálnék,
bámulnám a csillagokat.
A civakodás helyett a babusgatásra összpontosítanék;
Nem erőszakoskodnék a gyermekkel, hanem a lelkét erősíteném;
Előbb az önbizalmát építeném, azután a házamat;
kevesebbet beszélnék a hatalom szeretetéről;
és többet a szeretet hatalmáról.”

Szőke Judit

Hozzászólás

Név:
Weblap:
Tárgy:
Hozzászólás: