Kis magyar akvarell

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail

Publicisztikák - Publicisztikák

Vajon, akik tehetnének a szegénység felszámolása ellen, azok hogy tudnak elmenni a szerencsétlenek mellett Szemlesütve?

Szőke Judit

Biz Isten, nem én tehetek róla. Mármint arról, hogy kis magyar akvarellem színei tompák, maszatosak, komorak. Engem igenis zavar a nyomor. Zavar a kényszerű lézengés, a sehova tartozás. Általában mindenféle nyomort nehezen tűrök. Az anyagit épp úgy, mint a lelkit, és legfőképpen a morálist. Kit komótosan kap el az ínség bármely változata, kit szédítő sebességgel. Ez utóbbi tempó főként az erkölcsi nincstelenné válók jellemzője.

Vonzódom a függőleges barázdás arcokhoz, míg kerülöm a majd kicsattanó pufókokat, a nagy gondtalanságban tokaháj-növesztőket.
Bánt, ha valaki számára nem tudok jövőt képzelni. Tudom, hogy ez baj, mert nem cipelhetem a hátamon a világ összes gondját… És ami a legkétségbeejtőbb: hiába a segítőszándék feszítő érzése, eszközök híján tehetetlen vagyok.
Vajon, akik tehetnének a szegénység felszámolása ellen, azok hogy tudnak elmenni a szerencsétlenek mellett?Szemlesütve?  Elfordított fejjel? Vagy elsuhannak, megpróbálva önmagukból kilépni? Megtorpannak-e csak egy másodperc-töredékre, s rohannak a hivatalba intézkedni arról, hogy be kellene tiltani a nyomort? De a homlokomra csapok, így hátha észhez térek: az illetékesek a legritkább esetben járnak aluljáróban, nemigen vágynak a rosszul megvilágított utcákba, nem állnak ott az uzsonna nélkül iskolába indított gyerekek táskája mellett, így korgó gyomruk hangját sem igen hallják meg. Óh, nem baj, este bekapcsolják a reklámoktól hemzsegő csatornákat – teszik ezt a házimozijuk képtelenül nagy átmerőjű képernyőjén  - és mosolyogva nézik a cicát, aki  él-hal a méregdrága eledelért, amiben van „finom husi”… A zsíros beosztásúak zömének fontos, országos érdekű suhannivalójuk van, vágtató autócsodájuk nem engedi be a részleteket – kiváló a hangszigetelés, csak sejtet a füstüveg.

Ma mindenki elfoglalta az őt megillető helyet. A társadalmi valóság skálája széles: az összedrótozott pokróctól a libériás inasos szökőkutas villáig tart. Vagy még annál is tovább…
Ám regényhősöknek és tündérkirálynőknek nincs ide szabad bejárásuk.
Aztán ott vannak a rangok, a hozzájuk tartozó fizetéssel, a celebek, és a perc-emberek. Na de könyörgöm, hol a teljesítmény? Címekből, rangokból van elég. Vannak, naná, tanácsadók, címzetes és különféle rendű államtitkárok. Az asztalos üzemvezető névjegykártyáján az üzemigazgató előkelő titulusa szerepel, de érdekes módon azt még nem hallottam, hogy az asztalosból főasztalos lett volna, ahhoz járó prémiummal.

Tudom én, nagy hajtóerő a rang. A főnököknek az ősidőkben is jobban kifestették az arcát és megkaphatta a legcifrább kőbaltát. Sok mindent értek és megértek, de legalább annyi dolog bánt: a cafrangokhoz járó pénz és a társadalom számára hasznos teljesítmény összefüggésével nem vagyok kibékülve. No és a mögötte megbújó viselkedéssel, a nem egyszer megalázó kapcsolatrendszerrel. Úgy tűnik, ezt a modern kivagyiságot vírus okozza. Beférkőzik az együttélésbe. És besorol mindnyájunkat. Alá és fölé.

Hozzászólás

Név:
Weblap:
Tárgy:
Hozzászólás: