Ételt osztanak a rászorulóknak

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail

biztos - biztos

Napi kétezer adag meleg ételt osztanak ki a rászorulóknak december 22. és 31. között Nyíregyházán. A Bige Holding csoport támogatásával létrejött adományosztást a Szociális Osztály koordinálja, az ételosztásban az önkormányzattal szerződött szervezetek és szolgálatok munkatársai segédkeznek hat helyszínen -erről Kovcs Ferenc polgármester és Bige László elnök-vezérigazgató számolt be sajtótájkoztatón.

Az adagok számát idén duplájára, napi 2000-re emelték és nyitott osztópontok kialakítását kérték, hogy minél szélesebb körben és nagyobb számban élhessenek ezzel a lehetőséggel a rászorulók. Ha kevésnek bizonyul az adagszám, az igényeknek megfelelően megemelik.

Az ételeket a Start Rehabilitációs Vállalat által működtetett konyhák készítik, az adagok egységesen 750 forintba kerülnek, így összesen 15 millió forint értékű ételt osztanak szét a következők szerint:

2010. december 22. – egy adag étel/fő
2010. december 23. -   Két adag étel és egy sütemény/ fő

2010. december 27. – egy adag étel/fő
2010. december 28. – egy adag étel/fő
2010. december 29. – egy adag étel/fő
2010. december 30. – egy adag étel/fő
2010. december 31. – Két adag étel// fő

Az adagok előre kiporciózott, az étel szállítására és elfogyasztására alkalmas edénybe csomagolva, ÁNTSZ előírásainak megfelelően készülnek el mindennap 11 óráig, az ételt a Start Rehabilitációs Vállalat szállítja ki az osztópontokra.

Az osztópontok nagy része nyilvános, tehát nyitott bármely rászoruló számára. Az ételek 12és 13 óra között vehetők át.

Osztópontok:
1. Oltalom Szeretetszolgálat, Rákóczi út 104. sz. – 350 adag ételt fognak kiosztani hajléktalanok és a környéken élők számára ezen a helyszínen – nyitott osztópont.

2. Periféria Egyesület – 50 adag ételt osztanak, a város különböző pontjain, az utcán élő hajléktalanok számára, az egyesület krízis autójával szállítják el az ételeket.

3. Gyermekjóléti Központ – 350 adag,
- Vécsey út 15. - 100 adag – nyitott osztópont
- Tas út 2. – 200 adag – nyitott osztópont
- Családok Átmeneti Otthona, Tokaji út 3. – 50 adag. Bántalmazott, otthontalanná vált anyák számára, ezért ez nem nyilvános osztópont.

4. Human-Net Alapítvány – 800 adag,
- Huszárvár Szocio-Kulturális Központ, Huszár tér 5. sz. -  500 adag – nyitott
osztópont
- Human-Net Alapítvány, Körte út 41. - 300 adag – nyitott osztópont. Ebből 150 adagot a tanyagondnoki szolgálat munkatársai juttatnak el a rászoruló külterületi tanyákon élőkhőz.

5. Szocio East Egyesület, Örökösföldi Közösségi Ház, Törzs út 56/a. – 450 adag – nyitott osztópont.

Hozzászólások (2)
2 2010. december 23. csütörtök, 16:21
cseka
Köszönöm, köszönjük, és kívánjuk viszont a legjobbakat, békés, boldog ünnepet!
1 2010. december 23. csütörtök, 08:42
Jónis Tamás
Nagyon örülök,hogy néhány percig gondtalanabbak lehetnek az arra rászorulók!Sokan vannak,akik önhibájukon kivül csúsztak le,nem alkoholisták,"csak" szerencsétlenek.Kérem Önöket,hogy kérés nélkül,-ha módjukban áll- csúsztassanak a kezükbe egy-két száz forintot,néhány emberi szó kiséretében.Lehet,talán egy liter bort vesz belőle némelyikük,de kérem,hogyan viselhető el a nyomor,betegség,kilátástalan vegetálás kint a hideg utcán? Ha valóban emberként.s nem páriáknak érezhetik magukat,ha csak rövid ideig is,nos ez a mi ünnepünket is szebbé teszi ! Majd egyszer talán a gazdaságunk eljut oda,hogy az ilyen akciók gyakoribbak lehetnek,és akkor lekileg mi is léphetünk előre.Mindenkinek-a honlap üzemeltetőjének,Csekának is természetesen -kívánok szeretteljes Ünnepet és gondtalanabb,EGÉSZSÉGBEN bővelkedő Új Esztendőt !

Hozzászólás

Név:
Weblap:
Tárgy:
Hozzászólás: