Nem egy novella

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail

Publicisztikák - Publicisztikák

- a Nem létező írások antológiájába

Komor Zoltán

1

Ha minden a terv szerint haladt volna, Önök, kedves Olvasók, itt és most egy novellát olvasnának ehelyett a szöveg helyett, amit most írok. Ha minden a terv szerint haladt volna, de hát semmi sem halad semmiféle terv szerint - kell nekem az ilyesmit magyaráznom? Bizonyára értik, tapasztalták már, mi minden jöhet közbe az ilyen helyzetekben, mennyi apróság akaszthatja meg a cselekmények előre elrendelt folyását, menetét. Ismerik, tudják biztosan. És kerüljük a titokzatosságot; az ok, amiért Önök most nem egy novellát olvasnak az az, hogy az említett, publikálásra szánt novella fogta magát és megszökött.

 

A következőképp történt a dolog: szokás szerint leültem, hogy megírjam ezt a bizonyos novellát, és bizony viszonylag hamar végeztem is vele. Nem volt túl hosszú, másfél, talán két oldal terjedelmű kis írás, végig egy szobában játszódó történet, ami - így utólag bevallhatom - az egyhelyben utazás kérdését járta körül. Egyhelyben utazás, biztos ismerik az érzést: amikor az ember leül a jól megszokott konyhaasztalhoz, tölt magának egy bögrényi forró teát, vagy egy csészényi gőzölgő kávét - ízlése válogatja, én inkább a kávét választom -, és miközben a kezében lévő forró italt kortyolgatja, elbambul (szebb szóval nem is illethetnénk), és képzeletben már teljesen máshol jár. Általában ilyenkor szólnak ránk mások, akik a szobában tartózkodnak, hogy milyen idétlen arcot is vágunk, miközben képzeletben erre vagy arra kalandozunk épp, és hát valóban ez a helyzet: a legszebb utakat az ember mindig nevetséges arckifejezéssel teszi meg. Ha kérdezik, megmondom, ez volt az az örökigazság, amire szökevény novellám megpróbált úgy-ahogy rávilágítani.

Alighanem furcsállják most, hogy megszökött az a novella. Talán nem is láttak még novellát megszökni. Elhihetik, én sem, de a következőképp történt a dolog. Mintegy forgatókönyvszerűen leírva: a kész novella egyszer csak önállósítja magát, miközben a szerző odakinn bambul a konyhában, és utazgat erre-arra. Bekapcsol a nyomtató, és dolgozni kezd: fekete karakterekkel teliszórt lapokat köpköd ki széles száján, mint aki épp valami rosszat evett, és könnyít magán. Időközben a jegyzettömb, amiben a novella kézirata készült, bezárja magát, a mentés kérdésre pedig egy határozott nemmel felel. A kinyomtatott két lap tehát az elkészült történet egyetlen létező példánya. Nem tudom, hogyan ügyeskedik úgy, hogy a tűzőgéppel összefűzze magát, de csak sikerül neki. Hogy innen hogy megy tovább? Alighanem a félig nyitott ablakon surran ki, és lassú lebegéssel messzire repíti egy szél. Huss, ott száll tehát a novella, a szerző pedig olyan bamba, hogy ebből megint nem vesz észre semmit - ül ott a konyhában, kávét iszogat és gondolatban maga is a szellővel száll messzire. Most mondják meg, de őszintén: nem vicces az ábrázata?

2

Komor Zoltán ezek után felfedezi ezt a szökést: először csak azt, hogy valaki bezárta a szövegszerkesztőt, mentés nélkül, tehát jogos a feltételezése, hogy huss, ez a szöveg immár teljesen elszállt, arra a képzeletbeli helyre, ahová az eltűnt és megsemmisült írások mennek, miután kilehelték pillanatnyi lelküket. Sok jó írás lehet ott - milliónyi szerző milliónyi verse, regénye, novellája, cikke, esszéje, karcolata és jegyzete satöbbi. Ha valakinek szabad bejárása lenne erre a helyre, mondjuk olyasvalakinek, aki objektíven fel tudja mérni az ilyen írásművek értékét, a Révai Nagy Lexikonnal vetekedő terjedelmű köteteket adhatna ki ezekből az elszállt írásokból. A címe talán a Nem létező írások Antológiája lehetne, és az én egyetlen szobában játszódó kis novellám több mint valószínű, hogy nem kerülne bele.

Gondolt-e vajon arra Komor Zoltán, hogy nem elveszett az a bizonyos írása, hanem - és ezt szó szerint kell érteni - megszökött? Nem, nem gondolt.

Mit tehet ilyenkor az ember? Vagy újraírja az eltűnt írást - amihez nem kevés türelem kell, valamint leküzdeni azt a folyamatosan a felszínre törekvő gondolatot, hogy á, ez már úgysem lesz olyan jó, mint az első verzió. Vagy hagyja a francba az egészet, és abban a tudatban, hogy ma is gazdagította némileg a Nem létező írások mennyországát, valami mással kezd foglalkozni. Komor Zoltán az utóbbit választotta, és nem is gondolt a nap hátralévő részében az elveszett novellára, egészen addig, amíg a novella fel nem hívta őt telefonon. Biztos érdekli Önöket, honnan telefonált Komor Zoltánnak a megszökött novella. Elárulom: Japánból, egy Hamada nevű városból. Komor Zoltán sose járt még Hamadában. Ön járt már Hamadában?

Miután a novella illemtudóan bemutatkozott, és elmesélte szökésének történetét Komor Zoltánnak, részletesen beszámolt arról is, hogyan jutott Hamadába. Tudják melyik a bolygónk leggyorsabb élőlénye? Nem a gepárd, nem a zuhanó repülésbe lévő vándorsólyom. Hanem az információ. Persze az információ nem élőlény, szólhatnak közbe, és igazuk lenne. De gondolják csak meg: ez a novella elment Hamadába. Hamadába menni az élőlényekre jellemző tulajdonság.
- Átfaxoltad magad? - hitetlenkedett Komor Zoltán.
- Át, át - erősítette meg a dolgot a novella. - Nem akartam kockáztatni az óceáni utat, így átfaxoltam magam a szigetországba. Hamada remek hely!
Komor Zoltán erre nem tudott mit mondani, mert még nem járt Hamadában. Igazából ki se mozdult még a konyhából ezen a délelőttön, fizikailag, de valójában elég sokszor vágott bugyuta arcot, így akár azt is feltételezhetjük, hogy képzeletben háromszor is megjárta már aznap Hamadát.
- És mikor jössz vissza? - tette fel a kérdést Komor Zoltán. – Visszajössz egyáltalán?
- Holnap érkezem. Ha sikerül elérnem a következő fax-gépet, hamarosan Brazíliában leszek. De lehet, csatolom inkább magam egy e-mailben. Bár az túl kockázatos, még spam-nek néznek, én pedig megnézhetem magam. Nem akarom megismerni a lomtárat.
- Ez mind szép, ez mind nagyon jó - hagyta helyben Komor Zoltán. - De este publikálni szerettelek volna. Te pedig elszöksz Japánba.
- Türelem, türelem - intette le a kagylón túlról a novella, és természetesen megszakadt a vonal. Az ember sokszor előre tudja szinte, hogy mikor fog megszakadni - mintha az egész csak forgatókönyv lenne.

Nem kívánom a nap további részét elmesélni Önöknek, mert történetünk szempontjából igazán nem fontos, mit csinált vagy épp mit nem csinált Komor Zoltán ezek után. Lényeg a lényeg, hogy gondolatban lemondott már a megszökött novelláról, letett róla, úgy hitte, sose látja már viszont, és némileg el is fogadta ezt a tényt, nem tartotta olyan sokra ezt az írását, hogy emiatt Hamadába utazzon, vagy egyáltalán izgassa magát miatta. Délután amikor hazatért barátnője, akivel együtt élt, szinte már meg is feledkezett arról, hogy aznap bármit is írt. Voltaképp meg sem mondta barátnőjének, hogy született ma egy novellája, ami Hamadába szökött, pedig máskor mindig felolvasta neki az újonnan írt szövegeket. Persze érhető, nem volt mit felolvasni most. Ki a fene lát el Hamadáig?

A fordulat ebben a történetben akkor állt be, amikor másnap - ígéretéhez híven - e-mailben megérkezett a szökevény novella. Bízott benne, hogy én nem fogom spamnek nézni, ezért nyugodt szívvel csatolta és továbbította magát elektronikus levélben, ezzel az üzenettel: Nyomtass ki!
Komor Zoltán pedig kinyomtatta, de egyből feltűnt neki: ez nem lehet az ő novellája. Hisz a nyomtató nem állt meg két oldalnál, tovább nyomtatott, kiköpött egy harmadik, egy negyedik majd egy ötödik oldalt is magából. Mi történhetett? Hisz ő csak másfél-két oldalnyit írt tegnap.
- Üdvözöllek! - köszöntötte a novella a szerzőjét, aki még mindig értetlenül pislogott csak rá. - El sem hiszed, hány helyen jártam azóta, hogy tegnap beszéltünk!
- Látom alaposan meghíztál az út alatt. Felszedtél néhány karaktert - mondta Komor Zoltán a kinyomtatott írást olvasgatva.
- Így igaz - mosolygott a novella. - Útleírások. Olvasd csak, olvasd, nagyon fog ez neked tetszeni! A japán nagyvárosok nyüzsgése... A brazil őserdők friss illata... Az angol ködös reggelek páradús szépsége... Van itt minden.
- Aha.
- Aha? Ennyit tudsz mondani?
- Aha.
És néznek egymásra értetlen arccal, mereven, mintha most látnák egymást először. És Komor Zoltán úgy érzi, tényleg most látja először ezt a novellát.
- Hát ezt nem hiszem el! - szólal meg hirtelen a novella, sértett hangon, gőgösen. - Szívességet teszek, és azt se mondod, köszönöm. Pedig mi mindent megtettem annak érdekében, hogy igazán jó írás lehessek! Hogy ne csak egy szobában játszódjam, és ne egy, a szobában ülő, bamba kifejezéssel maga elé meredő tehetetlen alakról szóljak! Bejártam a világot, a legcsodálatosabb, legpompásabb úti leírásokat hoztam el neked, te meg azt mondod erre nekem, vagyis hát ennyit mondasz: aha.
- Aha.
A novella most már tényleg nem értett semmit.

- Nézd! - szólalt meg végül Komor Zoltán. - Az én novellám egy szobában játszódott. Nem pedig Hamadában, ahol sose jártam. Én téged nem is ismerlek.
- Na ne kezdj most önzőzni! - figyelmeztette a novella. - Én még mindig a te írásod vagyok. Csupán javítottam magam, mert láthatóan erre te sosem lennél képes. Kit érdekel egy olyan történet, ami egy szobában játszódik? Hisz olyan hatalmas odakinn a világ, olyan széles és hosszú és beláthatatlan és felfedezésre hívogató és... Hát mit győzködlek én téged?
- Aha.

3

- No akkor most mihez kezdünk? - kérdezte végül a novella, amikor belátta, hogy szerzője meggyőzhetetlen.
- Hát nem is tudom - felelte Komor Zoltán. - Azt hiszem, mész a szekrénybe. Én pedig utazom Hamadába. Képzeletben.
- De nem kell képzeletben utaznod! Hisz itt van leírva bennem minden! Pontról pontra, hogyan is néz ki Hamada! Ennél pontosabb leírást sehol sem kaphatnál. Ennél jobbat megfeszítve sem tudnál kitalálni.
- Lehet, lehet - hagyta rá Komor Zoltán, azzal fogta és betette a szekrénybe a többi publikálatlan írás közé a novellát. - De engem inkább az a Hamada izgat, ami igazából nem is létezik. Még ha nem is olyan mint a valóságban.
A novella erre nem tudott mit mondani, csak azt, hogy aha.
- Aha.
És Komor Zoltán kiment a konyhába, töltött magának egy kávét, és elutazott Hamadába. Biztosan mosolyogtak volna, ha látják, milyen bamba arcot vágott hozzá.
A novella pedig maradt a szekrényben: ahogy teltek az évek, egyre terebélyesedett, először kisregénnyé, majd regénnyé nőtte ki magát. Még a címe is megváltozott. Feljegyzések egy szekrényből - ez lett az új címe. Talán egy nap Komor Zoltán ráakad és úgy dönt, hogy ezt bizonyosan ki kell majd adni, hisz végig egy szekrényben játszódik - igaz, hogy van benne néhány oldalnyi zavaró leírás egy messzi japán városról és a brazil őserdőkről, de hát egy alapos korrektúra talán ezzel is tud majd mit kezdeni. Talán beilleszti a helyére saját kis írását Hamadáról, arról a Hamadáról, ami soha sem létezett azelőtt: Komor Zoltán Hamadájában két lábon járó oroszlánok élnek, akik egész nap azon siránkoznak, hogy nincsenek már gazellák, ami miatt kiüresedettnek, ereje vesztettnek érzi magát mindenki, és emiatt pszichiáterekhez járnak. Komor Zoltán Hamada leírása végig egy rendelőszobában játszódik.

- Aha - mondanák erre Önök.

Hozzászólás

Név:
Weblap:
Tárgy:
Hozzászólás: