Éberségi próba

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail

bizzenések - BIZzenések

Találkozom mostanában tréfás volános buszsofőrökkel. Volt már, hogy a garázsba menet a körúton szinte tolt maga előtt (70-nel) a belső sávban mert sietett (én balra készültem kanyarodni ugyanúgy, ahogyan ő is), a másik simán behajtott a körforgalomba, hogy csak vészfékezéssel tudjak megállni, a megállóból való agresszív kiállásokról már nem is beszélve - ezt régen azzal indokolták, hogy tartani kell a menetrendet, ugyebár.
Egyik-másik önkéntes rendőrt játszik, villog, hogy nappal is kapcsoljam fel a lámpát a Korányin (már régóta lakott terület), de a napokban egy mozirajongót fogtam ki: biztosan látta Polanski Párbaj (The duel) nevű filmjét, azt, amikor a tartálykocsis kiszúr magának egy személyautót és szórakozik vele keresztül a Sziklás-hegységen. Ez a buszos (rendszám megvan) a Sóstói úton kifelé, a Nyíregyháza tábla után 40-nel tépett, lehúzódott a kerékpársávra, majd az enyhén ívelő jobb kanyarban kitette jobbra az irányjelzőt, ami többnyire előzékenyen azt jelenti: menj csak, nyugodtan előzhetsz. Bele is fogtam volna, amikor egymást követve két(!) szembejövő autó húzott el, alig tudtam visszasorolni. Később ismét eljátszotta a trükköt, a felüljáró előtt, ahol egyrészt hamarosan kezdődik a záróvonal, másrészt a kanyar miatt nem igazán belátható az út, még buszból sem. Ezt a trükköt már nem vettem be, szépen cammogtam inkább mögötte nem úgy, mint a mögöttem türelmetlenkedő suzukis, aki halált megvető bátorsággal(?) mindkettőnket megelőzött, élve a közmondás igazságával, miszerint a záróvonal még nem kerítés.
Talán nem vettem volna észre a kandi-kamerát?

Lacuska

Hozzászólás

Név:
Weblap:
Tárgy:
Hozzászólás: