Makkot vesz a Nyírerdő

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail

Helyi hírek - Legfrissebb

Az erdőgazdaság termésvásárlással segíti a térség rászorulóit

Az erdőjárók saját maguk is tapasztalhatták, hogy kiemelkedő az idei makktermés: jó, ha harmincévente egyszer van ekkora mennyiség. Innen jött az ötlet, hogy ezen keresztül próbáljanak meg segíteni a térség rászorulóin.



– A NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. termés-felvásárlási programot hirdet rászorulók részére: november elejétől kocsányos-, cser- és vöröstölgy, valamint fekete dió makkot veszünk át Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében. Az akcióban minden erdészetünk részt vesz, kollégáim felveszik a kapcsolatot a számba jöhető települési és kisebbségi önkormányzatokkal, hogy mindenütt segítsenek megtalálni az igazán rászorulókat. Nem titkolt célja a kezdeményezésnek a nehéz körülmények között élő cigány származású családok átmeneti munkához és jövedelemhez juttatása. Elképzelésünket a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója, Kamarás Miklós is jóváhagyta – ismertette az akció részleteit Kaknics Lajos, az erdőgazdaság vezérigazgatója.
A becslések szerint legalább négy héten át lehet még gyűjteni a makkot. A kocsányos tölgy makkjának kilójáért 40, a csertölgyért 35, a vörös tölgyért 30, a fekete dióért pedig 8 forintot fizet az erdőgazdaság. A termést a társaság erdészetei vásárolják fel. A NYÍRERDŐ Zrt. elsősorban a szaporítóanyag-termelésben és az erdősítésekben kívánja felhasználni a felvásárolt makkot, de jut majd belőle vadetetésre is.
Nem előzmény nélküli a mostani program, hiszen az erdőgazdaság saját eszközeivel mindig próbált a térség szociális gondjain enyhíteni. A közmunkaprogramokban részt vevők tűzifajuttatást is kapnak, és tavaly télen az országban elsőként hirdette meg a NYÍRERDŐ Zrt. a szociális tűzifaprogramot.  52 Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyei település élt az erdőgazdaság által felkínált lehetőséggel, és a rászorulók a piaci ár feléért jutottak tűzifához. Öt hónap alatt több mint 7700 köbméter tűzifa talált gazdára ilyen formában. Ezen kívül a társaság több alkalommal számítógépek adományozásával segítette a tiszadobi és a tiszalöki cigány kisebbségi önkormányzatot, valamint a Volt Állami Gondozottak Országos Egyesületét.

Hozzászólások (6)
6 2015. október 15. csütörtök, 18:03
makk van el ado tel: 06202788574 varom erd......
5 2015. október 13. kedd, 09:59
mursagyula
Ezen a számon elèrhetö vagyok 06204773089 várom a jelentkezèsüket
4 2015. szeptember 23. szerda, 08:31
csimszi Laszlo
Nagy mennyisegbmen lenne makk elado .kerem keressen 06302595437
3 2015. szeptember 13. vasárnap, 11:42
Bai Bwrnadett
Az idèn nem veszik a makor?
2 2014. szeptember 01. hétfő, 11:37
tisztelt erdeszet tavaj voltunk uzleti kap csolatben a debreceni erdeszettel
bizom benne hogy 2014 ev ben is szalithatok onnioknek makkot varom szives hivasukat a 06705449531
1 2012. október 20. szombat, 19:13
danó róbert
nagymennyiségbe lenne makk eladó 06204274687

Hozzászólás

Név:
Weblap:
Tárgy:
Hozzászólás: